Terület: 5405 m2 - Pótlások tervezése: 2013 és 2018 - Tervező: Eredeti terv: Corvinus Egyetem Tájépítész Kar Kert- és Szabadtértervezési Tanszék, pótlások tervezése: Somorjai-Tamássy Zsolt - Különlegesség: romantikus tájképi kastélypark


A sokat megélt, és egyre népszerűbb Gödöllői Királyi Kastély (Grassalkovich kastély) kertjének, parkjának rehabilitációjára részben sor került, az első ütem átadása 2010 májusában megtörtént. A kiviteli terveket a Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Kert- és Szabadtértervezési Tanszéke készítette, mely alapján egy festői, romantikus kert helyreállításának első lépései történtek meg. A korábban hiányzó cserjeszint mellett a romantikus kert elmaradhatatlan dekoratív évelő- és egynyári ágyásai, kiültetései is ekkor születtek meg.

A telepítést követő harmadik évben, azaz 2013-ban a kert ékköveként szolgáló évelő szalagágyakban nagy mértékű (30-35%-os) pusztulások jelentek meg. Az elhalások kapcsán az évelőágyak felülvizsgálata és pótlása szükségessé vált. A kihalások okait részben a vízellátás, ill. az öntözés mikéntjében, és a talajtakaró mulcsréteg hiányában, részben pedig a fenntartás nehézségeiben, hiányosságaiban kereshetjük. Az évelő ágyások stabilabb és hosszabb távon megmaradó élő parki elemek, melyek rendszeres kisebb évenkénti igazításokat igényelnek (élettani okok és látogató marketing indíttatások), valamint az ágyásokban 3-6 évente nagyobb beavatkozások válnak szükségessé.

Nálunk, Magyarországon az évelők használata és ismerete e generációra vonatkoztatva, csak az utóbbi néhány évben kezdett felfelé ívelni. Ennek megfelelően mind a zöld szakmában, mind a nagyközönség soraiban az évelőkkel kapcsolatos ismeretek és a hozzájuk fűződő gyakorlati tapasztalatok alacsony szintűek. A Gödöllői Királyi Kastély évelőágya pedig, tudomásunk szerint, az ország legnagyobb összefüggő évelőágya. Mind a külföldi tradicionális tapasztalatok, mind a fent említett hazai gyakorlati helyzet azt a külhonban jól ismert tényt támasztják alá, hogy bár az évelőágy egy park koronája (különösen kastélyok esetében), mégis egyfajta folyamatos kísérletezésnek kell a vele való bánást tekinteni. Ehhez folyamatos odafigyelésre van szükség, valamint legalább részben állandó gárdára és rendszeres gyakorlati képzésre.

Minthogy az eredeti tervet jó kiindulási alapnak gondoltuk, nem a teljes évelőágyi koncepció megváltoztatása lebegett a szemünk előtt. Sokkal inkább a foltos kipusztulásokból adódó izgalmas ritmika feltöltése oly módon, hogy a végeredményként az eredeti terv minimális hibáit korrigálva egy még koherensebb és esztétikusabb kép táruljon a látogatók elé. A növénypótlások koncepciójának kidolgozása során a ritmus adás és egybekötés (rhytm and unity) mellett a könnyű fenntarthatóság érdekében törekedtünk a kevés, de széles spektrumú fajok használatára, melyek kora tavaszi kihajtással és/vagy hosszú virágzással vagy lombszínnel pompáznak a kertben. Totális pusztulásoknál faj/fajta csere történt új fajokra, vagy más ágyásban megtalálható és jól működő fajokra, fajtákra. Részleges nagy pusztulásoknál az eredeti fajok csoportba ültetése és új fajokkal történő „körbefolyatása” a megoldás, ill. kisebb foltosodásoknál az eredeti faj/fajta visszapótlása mellett döntöttünk. Virágos évelők számára alkalmatlan helyszíneken (élőhely/látvány) megoldást jelenthet az ágyások átalakítása alacsony fenntartási igényű rétté vagy díszfüves területté.

Összességében az alap design-t támogató, egységességet és ritmust fokozó, megbízható, durábilis, hosszú díszt adó, környezetbe illő kevés számú kulcsfajta használata a választott út. Ezen szempontok alapján a fő pótlófajták a hosszú virágzású gólyaorr (Geranium), sásliliom (Hemerocallis), tűzeső (Heuchera), macskamenta (Nepeta), kakukkfű (Thymus), nőszirom (Iris) őszirózsa (Aster) és japánnád (Miscanthus) fajták közül kerültek ki.

A több ütemben történő pótlás során összesen 12 900 tő növényt ültetnek gondos kezek az összesen több mint fél hektárt beborító évelőágyásokban.

A teljes pompájukban díszítő ágyásokat az utak mentén és találkozási pontjaikon, valamint a díszudvar felett tekinthetik meg a látogatók. A kompozíció a romantikus kastélykert részeként egész évben impozáns és szemet gyönyörködtető a vendégek, nézelődők, fotósok legnagyobb örömére. A park nyitvatartási időben ingyenesen látogatható, javasoljuk minden kedves olvasónknak, hogy tegyen egy kellemes sétát a pompázatos virágtengerrel kísért sétányokon. Tekintse meg a barokk kert örökségeként fennmaradt újjászültetett gesztenyefasort, valamint a kastély felújított épületét – hiszen hazánk kiemelkedő kulturális örökségvédelmi helyszínét 2014-ben a FIABCI World Prix d`Excellence Nemzetközi Nívódíj arany kategóriás nyertesének választották.